CSI: New York-i helyszínelők12
| Műfaj | Gyártási év | Hossz |
| Amerikai-kanadai krimisorozat | 2010 | 42 perc |
Szereplők
Színész: A.J. Buckley
Színész: Anna Belknap
Színész: Carmine Giovinazzo
Színész: Eddie Cahill
Színész: Gary Sinise
Színész: Hill Harper
Színész: Robert Joy
Színész: Sela Ward
Rendező: Norberto Bar
Tartalom
Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
A 7. évad
Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
Epizódok / További részek
1. Évad
1. rész - Pislogás
A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát.
Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise), akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő (Melina Kanakaredes) nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus (Hill Harper), a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két energikus, fiatal rendőr, Danny Messer (Carmine Giovinazzo) és Aiden Burn (Vanessa Ferlito).
2. rész - Az éjszaka teremtményei
A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
3. rész - Amerikai álmodozók

4. rész - A nagy mester
Az egykori chicagói tengerészgyalogos Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese, és egyben legjobb barátja Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
5. rész - Egy ember, egy mérföld

6. rész - Nem emberi

7. rész - Eső

8. rész - Három generáció elég
Az egykori chicagói tengerészgyalogos Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
9. rész - Blue tiszt

10. rész - Éjszaka, anya

11. rész - Triálda

12. rész - Kétkeréken

13. rész - Fiúk a térről

14. rész - Vér, verejték és könnyek

15. rész - Míg a halál el nem választ

16. rész - Diszkréten

17. rész - A bukás

18. rész - A Dove bizottság

19. rész - Bűnök és csínyek

20. rész - Kereslet és kínálat

21. rész - Szolgálati esemény

22. rész - Az utolsó dobás

23. rész - Az van, amit látsz

2. Évad
1. rész - Nyári hőség
Az egykori chicagói tengerészgyalogos Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
2. rész - Gyilkosság a pályaudvaron

3. rész - Anyatigris

4. rész - Belső ellenségek

5. rész - Haltánc

6. rész - Ifjú vér

7. rész - Miamitól Manhattanig

8. rész - Pókerarc

9. rész - Babák városa

10. rész - Ellendrukkerek

11. rész - Tőrbecsalva

12. rész - Reflektorfényben

13. rész - Rizikó

14. rész - Ragaszkodás

15. rész - Játszmák

16. rész - Öngól

17. rész - Minden lében kanál

18. rész - Élni vagy élni hagyni

19. rész - Szuperhős

20. rész - Feltépett sebek

21. rész - A bennfentes
Stellát összeverik egy romantikus éjszakán, partnerét, Frankie-t pedig holtan találják mellette, három lövéssel a mellkasában. A gyilkossággal Stellát gyanúsítják, aki nem emlékszik a részletekre. Danny és Lindsay egy limuzin sofőrjének a halála ügyében nyomoznak. A fiatalember hírességeket fuvarozott, így valószínű, hogy közülük kerül ki a gyilkos.
22. rész - Ellopott otthon
Lelőnek egy férfit. Sikoltozva fut egy nő a helyszín irányába azt állítva, hogy az áldozat a férje volt. Nem sokkal később egy másik nő is azt állítja, hogy a halott felesége. Macet és Stellát megdöbbenti az eset, kiderül, hogy a három ember közös megegyezéssel élt ilyen módon együtt. Mindeközben Danny és Lindsay egy fiatal nő meggyilkolása után nyomoznak, akire sellő-ruhában találtak rá a folyónál.
23. rész - Hősök
Az egykori chicagói tengerészgyalogos Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
24. rész - Gondoskodás

3. Évad
1. rész - A pénz nem boldogít
Egy férfi holttestét fedezik fel a Brooklyn hídon, és az egyetlen bizonyíték egy tetemes összegű biztosítás. A helyszínelők csapatának a nyomozás során az új orvosi szakértővel is foglalkozniuk kell.
2. rész - A látszat csal
Három nő kirabol egy ékszerüzletet és vásárlókat sebesít meg a boltban. A New York-i helyszínelőket riasztják az esethez, ők folytatják a nyomozást a tettesek után. Közben Mac azonosít egy mumifikálódott holttestet, amit egy apartmanban fedeztek fel.
3. rész - Kihűlt szerelem
Danny és Lindsay egy jégkirálynő meggyilkolása ügyében nyomoznak. Közben Mac, Stella és Don a Central Parkban egy maratoni futó holttestét vizsgálják. Mindkét bűnügy érdekes problémákat tartogat a csapat számára.
4. rész - Szimbolikus gyilkosságok
Egy lefejezett nő holtteste kerül elő egy közösségi házból. A CSI csapata csalóka nyomok és rejtélyek útvesztőjében nyomoz a körmönfont gyilkos után.
5. Évad
1. rész - Veritas
A New York-i helyszínelők vezetője, Mac Taylor nyomozó. A magánéletét elhanyagoló és csak a hivatásának élő rendőr kitűnő szakemberek segítik a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll a legközelebb Machez, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni.
Az 5. évad
A New York-i helyszínelők életében új fejezet kezdődik. Miután Mac lelkivilága megroppant egy őt ért támadás után, amiben kis híján az életét vesztette, mindent el kell követnie, hogy a traumát feldolgozza. Pszichés állapota ugyanis kihat az egész csapatra, és minden, amit eltitkol, az súlyos következményekkel járhat.
2. rész - Halál bőrkötésben

3. rész - Turbulencia

4. rész - Szex, hazugság, szilikon

5. rész - Élet eladó

6. rész - Elég volt

7. rész - Halott belül

8. rész - A nevem Mac Taylor

9. rész - Ezüst kanál

10. rész - A háromszög

11. rész - Tiltott gyümölcs

12. rész - Segítség
Az egykori chicagói tengerészgyalogos Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
Az 5. évad
A New York-i helyszínelők életében új fejezet kezdődik. Miután Mac lelkivilága megroppant egy őt ért támadás után, amiben kis híján az életét vesztette, mindent el kell követnie, hogy a traumát feldolgozza. Pszichés állapota ugyanis kihat az egész csapatra, és minden, amit eltitkol, az súlyos következményekkel járhat.
13. rész - Elhamarkodott ítélet

14. rész - Elveszett lányok

15. rész - A mulatságnak vége
Az egykori chicagói tengerészgyalogos Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
Az 5. évad
A New York-i helyszínelők életében új fejezet kezdődik. Miután Mac lelkivilága megroppant egy őt ért támadás után, amiben kis híján az életét vesztette, mindent el kell követnie, hogy a traumát feldolgozza. Pszichés állapota ugyanis kihat az egész csapatra, és minden, amit eltitkol, az súlyos következményekkel járhat.
16. rész - Minden jótett

17. rész - Zöld indulat

18. rész - Ahonnan nincs visszaút

19. rész - Kommunikációs zavar

20. rész - Cím nélküli epizód

21. rész - Múlt, jelen és halál

22. rész - Yahrzeit

23. rész - A felsőbb cél

24. rész - A megtévesztés üledéke

25. rész - Fizetni kell

6. Évad
1. rész - Epilógus

A 6. évad
A golyózápor után a helyszínelők csapata összeomlik, és eluralkodik az irodán a káosz. A halottnak hitt nyomozó, Jessica élete gyökeresen megváltozik. Ez elég érzelmi motivációnak bizonyul ahhoz, hogy újra összerakják az életüket. Macre és Stellára vár a feladat, hogy segítsenek kollégáiknak felállni, és még nagyobb erőbedobással dolgozni.
2. rész - Feketelista

3. rész - Északi szélesség 40 fok 47 perc, nyugati hosszúság 73 fok 58 perc

4. rész - Extrapoláció

5. rész - Harci sebek

6. rész - Velem is megtörtént

7. rész - Padlógáz

8. rész - Kakukkfészek

9. rész - Manhattanhenge

10. rész - A halál háza

11. rész - Új életek

12. rész - Igazságszolgálatatás

13. rész - Szabálytalanság

14. rész - Vérszomj

15. rész - Versenyben
A CSI csapata a Forma-1 világában nyomoz, hogy kiderítsék, mi okozta egy legendás pilóta halálát, akinek autója két nappal a nagydíj előtt robbant fel. Hamarosan rájönnek, hogy nem mindig a sebesség, az adrenalin és a szponzorok diktálnak a F1-ben.
16. rész - Bizonytalanságban
A csapat egy tragikus kimenetelű 21. szülinapi parti ügyében nyomoz. Az eset igazi kihívás elé állítja a nyomozókat.
17. rész - A kincs
A csapat felfedez egy nagy titkot az aranycsináló hadművelettel kapcsolatban. Ám ez Reed barátja életébe kerülhet, aki látta a bűncselekményt és fel akarta fedni a titkot.
18. rész - Nyugodj békében Marina Garito
Marina Garitót holtan találják, és Stella meg van róla győződve, hogy bár az eset öngyilkosságnak látszik, valójában gyilkosságról van szó. Három évvel ezelőtt a két nő együtt dolgozott Marina ikertestvére, Jessie eltűnési ügyén.
19. rész - Megváltás
Hawkes-ot behívják, hogy tanúskodjon egy kivégzésnél, de közben egy titkot is megtud családjáról. Mielőtt eljöhetne a büntetés-végrehatásról, túszul ejtik a börtönlázadók. A csapatnak ki kell őt hoznia, mielőtt a fegyencek rájönnek, hogy egy rendőrt ejtettek túszul.
20. rész - Mesék a szorítóból
Amikor egy tinédzsert meglőnek egy sikátorban, az áldozat öccse nem tud pontos leírást adni a történtekről és a lövöldöző személyről sem.
21. rész - Szokatlan gyanúsítottak
A helyszínelők csapata egy visszavonult bokszoló hullájára talál egy építkezési terület betonja alatt. Úgy tűnik, egy titkos harcos klub működik a közelben.
22. rész - Nézőpont
Mac sérülése miatt otthon gyógyul, amikor egy rejtélyes táskacsere szemtanúja lesz. Az esemény egy gyilkossághoz vezet, és Mac egy volt szerelmével, Peyton Driscoll-lal is újra kapcsolatba kerül.
23. rész - Szabadság
Flack letartóztat egy jól ismert sorozatgyilkost, az államügyész irodájába tartanak, de a gyilkos megtámadja az őt kísérő rendőrt, és megszökik. Mac és Stella követik a merénylő által hátrahagyott nyomokat, és a Guggenheim Múzeumban kötnek ki egy Andy Warhol festménynél. Eközben távol a zűrzavartól Lindsay és Danny a jól megérdemelt vakációjukat töltik, egészen addig, amíg valaki célpontba nem veszi őket.
7. Évad
1. rész - A harmincnegyedik emelet
A New York-i csapat legújabb tagja, Jo Danville (Sela Ward) volt FBI-ügynök. Első munkanapján a New York-i helyszínelő labor épületének harmincnegyedik emeletén rögtön egy holttestbe botlik.
2. rész - Barátságtalan csevegés
Az interneten könnyen ismerkedhetünk, s szert tehetünk barátokra és ellenségekre. Egy merész, netes kapcsolat ügyében nyomoz Mac csapata.
3. rész - Mindenképpen átkozott
Otthonukban megtámadnak egy házaspárt. A nő azonosítja támadót, de az ügy váratlan fordulatot vesz, amikor előkerül egy másik szemtanú.
4. rész - Rossz vér
Az egyik legbefolyásosabb harlemi banda vezetőjét meggyilkolják. A bandák közti rendkívül kényes egyensúly megőrzése érdekében is azonnal lépni kell. Mac és csapata a tettes után nyomozva megkeresi Luther Devarrót, a meggyilkolt bandafőnök bizalmas barátját is.
5. rész - Égből pottyant kincs
Egy ékszerrablás során gyilkosság történik. Kiderül, hogy az ügyben érintett az egyik helyszínelő is.
6. rész - Ne lépj a startmezőre
A csapat nyomozása összekapcsolódik egy fiúkat kereső pár kutatásával.
7. rész - Lesben
Különösen brutális bűncselekmény-hullám árasztja el a várost. Mac kötelességtudata összeütközésbe kerül a felettesei által megkívánt módszerekkel.
8. rész - Dermesztő rémület
Egy nő holttestének vizsgálata során kiderül, hogy a nő halálát egy parkban, futás közben halálos rémület okozta. Nem sokkal később újabb hasonló áldozatot találnak.
9. rész - Önvédelem
A Central Parkban elásva hullát találnak, mellette a gyilkos fegyverrel. A helyszínelők következtetései kényelmetlen helyzetbe hozhatnak egy vezetőt.
10. rész - Vásárlási láz
Mac és csapata egy áruházi vezető gyilkossági ügyén dolgozik. Az áldozatra egy kirakatban bukkantak rá.
11. rész - Mivégre?
Különösen brutális bűncselekmény-hullám árasztja el a várost. Mac pokoli helyzetben találja magát, mivel saját kötelességtudata összeütközésbe kerül a felettesei által megkívánt módszerekkel.
12. rész - Bebörtönözve
Amikor egy spanyol klub emberét holtan találják, az elhunyt családja a mielőbbi hazaszállítását kéri. Ez azonban veszélyezteti a nyomozást.
13. rész - Pörgős buli
Egy kamionos bulin egy trailer a folyóba borul. A nyomozóknak ki kell deríteni, hogy bűncselekmény történt-e, s hogy a bulin résztvevők között volt-e az áldozat.
14. rész - Gyilkos elegancia
Egy lövöldözés után a helyszínelők egy megnyerő modorú bérgyilkos nyomába erednek, ám a szálak sokkal messzebbre nyúlnak.
15. rész - Önbíráskodás
Amikor egy nemi erőszaktevőt holtan találnak. A csapatnak ki kell deríteni, hogy a nemi erőszakot elkövető férfi egyik áldozata-e a tettes.
16. rész - Érinthetetlenek
Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
A 7. évad
Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
17. rész - Halálos lecke

18. rész - Identitiás-zavar

19. rész - Emésztenivaló

20. rész - Semmit valamiért

21. rész - Életfogytiglan

22. rész - Kiszállási stratégia

8. Évad
1. rész - Kitörölhetetlen
Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
2. rész - Maradj a földön!

3. rész - Az ugró lovacska

4. rész - Szolgálaton kívül

5. rész - Nagy ígéret

6. rész - Szabadítsatok ki!

7. rész - Összetörve

8. rész - Keresztutak

9. rész - A cél és az eszköz

10. rész - Tiszta lappal

11. rész - Ki van ott?

12. rész - Brooklyn mindhalálig

13. rész - Hullámhatás

14. rész - Halálpálya

15. rész - Villanófény

16. rész - Ír virtus

17. rész - Díszcsomagolás

18. rész - A halál küszöbén

9. Évad
1. rész - Újrakezdés

2. rész - Nincs füst tűz nélkül

3. rész - Irány Frisco!

4. rész - Szavak nélkül

5. rész - Tévedések

6. rész - Lány a tóban

7. rész - Gyilkos játék

8. rész - A felvételi

9. rész - Az utca törvénye

10. rész - A nosztalgia bár

11. rész - Kontroll+P

12. rész - Elkendőzött hazugságok

13. rész - 9-13

14. rész - Fehér arany

15. rész - Séth és Apofisz története

16. rész - Véres Valentin

17. rész - Élj a mának!

Mi a véleményed erről a filmről?
(0 osztályzat alapján 0,00)
Hozzászólások
Összesen 0 vélemény
Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!